Konfliktus kezelési kisokos

„Szeretet  a legnagyobb kincs!” 

 

 

 

Konfliktus kezelési kisokos 

 

 

Készítették: 

Nándori Erika, gyógypedagógus, szaktanácsadó tanító és kiemelt figyelmet igénylő tanulók területen, peadgógiai mérés-éretékelés okleveles, szakvizsgázott tanára 

Soósné Tari Tímea, gyógypedagógus, köznevelési szakértő 

 

 

Példák- praktikák kis elmélettel fűszerezve 

 

1. Az egyik gyerek megrúgja a másikat, mert…….. . 

 Konfliktusok pozitív megéléséhez, kezeléséhez, segítsük elő gyermekünk érzelmi intelligenciájának (EQ) fejlődését. Ha agresszíven viselkedik, tombol, mutassuk meg neki, hogyan kezelheti másként a negatív érzelmeit: „Ne üss, csípj, rúgj – próbáld elmondani szavakkal, miért vagy dühös!”. Segítsünk neki elviselni a sikertelenséget: „Gyere, próbáljuk meg újra együtt!” Soha ne kívánjunk tőle olyat, amit életkori sajátosságai még nem tesznek lehetővé – ne tartsunk például osztályfőnöki órát arról, miért nem adta oda a játékát szabadidőben a másiknak.  

 

Az alsós tanuló még egocentrikusan gondolkozik, s ez normális – ne vonjunk le ebből olyan következtetést (s pláne ne fogalmazzunk meg számára!), hogy önző felnőtté válik, aki nem törődik másokkal. Pedagógusként úgy taníthatjuk meg, hogy beszélünk neki saját érzelmeinkről, például: „Mérges vagyok, mert otthon hagytam a szemüvegemet.” Jó, ha rendszeresen megnevezzük a gyermek érzéseit is, visszatükrözve számára, hogyan érzi magát egy-egy helyzetben: „Látom, hogy szomorú vagy, mert nem találod a füzetedet. Gyere, segítek megkeresni!”  

 

Értékeljük, dicsérjük, amikor megfogalmazza pozitív és negatív érzéseit, ezzel visszaigazoljuk számára, hogy ez fontos és jó dolog. Ha úgy irányítjuk a beszélgetéseket, hogy az érzelmek is szóba kerüljenek, ha hangosan kimondjuk, amit érzünk, és tőle is megkérdezzük, ő hogyan érez adott helyzetben, akkor  

természetessé válik számára érzelmeinek kifejezése, és lesznek is rá szavai. Rengeteg olyan spontán helyzet adódhat a hétköznapokban, amelyeket ki lehet használni beszélgetésekre hangulatokról, konfliktusmegoldásról és az érzelmek kezeléséről. A diák azt is megtanulja ebben a folyamatban, hogy egyszerre akár két érzelmi állapotot is megélhet, és ez természetes dolog. Az érzelmi kompetenciát csak személyes történeteken, pillanatnyi eseményeken, filmek, könyvek megbeszélésével lehet fejleszteni.  

 

2. Órai foglalkozástól elütő (unatkozás, rajzolás, pörgetett ceruza dobálás, bekiabálás).   Érzés vagy gondolat? Én közlések Tapasztalhatjuk, hogy sok felnőtt, amikor zavarja a gyermek viselkedése, paranccsal, „prédikálással”, tanácsokkal próbálja megoldani a helyzetet. Ezeket a közléseket nevezik „teüzeneteknek”: „Azonnal hagyd abba!”; „Szégyelld magad!”  

 

Az általános kijelentések helyett beszéljünk érzelmekről, például a „Te nem vagy normális!” Helyett szerencsésebb azt mondani: „Elszomorít, hogy így viselkedsz”. Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni gondolatainkat az érzéseinktől, és vállaljunk is felelősséget értük. Ne általánosítsunk, hanem fogalmazzunk egyes szám első személyben. Például: „az ember ilyenkor mérges lesz” helyett azt mondjuk: „ilyenkor mérges vagyok”. Fontos, hogy soha ne utasítsuk el a gyermek érzéseit, mert ez csak hevessé és zavarodottá teszi őt – míg az érzelmek elfogadása, elismerése és tisztelete segítségére lesz az adott helyzet feldolgozásában, ezáltal problémamegoldó képessége is javul.  

 

Az empátia segít, hogyan használjunk „én-üzeneteket” a kommunikáció elősegítésére. Például: „Társaid szeretnének figyelni, ha folyton közbekiabálsz, nem tudunk dolgozni, ezért szeretnénk, ha csendben jelentkeznél”. Ne essünk kétségbe, ha eleinte ez nem mindig sikerül. Ezt a beállítottságot nem egyik napról a másikra tanuljuk meg, sok gyakorlást igényel, ugyanakkor a tanuló sem fog ezekre a kérésekre azonnal reagálni. Így taníthatjuk meg, hogy jogunk van kifejezni a haragunkat, de úgy, hogy közben ne szégyenítsük meg a diákot. Ebből a viszonyulásból a gyermek megtanulja, hogy a düh természetes dolog – és meg lehet tanulni bánni vele. Érzéseket nem lehet és nem is szabad tiltani! 

 

3. Frusztrált állapotában társait fizikailag bántalmazza, időnként a közbelépő pedagógusát is.  

Az agresszió szándékos támadás valaki, valami ellen. A szándék eredhet bosszúságból, válasz lehet vélt vagy valódi sérelemre, lehet a kiközösítés, a megalázás reakciója. De kiválthatja szorongás, félelem, tehetetlenség érzése. Előfordulhat, hogy egyegy gyereknél az agresszivitás megmarad, sőt uralkodó személyiségjeggyé válik. 

Súlyos esetben, (9-10 éves korban) ha pedagógusát megüti a tanuló, egyetlen, amit tehetünk, hogy abban a pillanatban kiemeljük a csoportból. Az osztályterem egy eldugott sarkába kísérjük némán és ignoráljuk, azaz figyelmen kívül hagyjuk a gyermeket.  Úgy teszünk, mintha nem lenne ott, folytatjuk addigi tevékenységünket! Amint láthatóan megnyugodott, visszavezetjük a helyére, ám nem tekintünk rá, a többi diákra fordítjuk figyelmünket. Amint a helyére került, én- közlésekkel közöljük érzéseinket tettével kapcsolatban „Rettenetesen rosszul esett mikor megütöttél!”. Majd megkérdezzük őt is „Mit éreztél mielőtt megütöttél?”. Az osztályt is megkérdezzük mit éreztek. 

  

Rövid mediációs beszélgetés során felszínre kerülnek az érzések, az esetleges megoldások. (bővebben 6. pontban) 

Az általános iskola felső tagozatában jelentkezik az a probléma, hogy a gyerekek egy része a tanárra vetíti vissza a szülőkapcsolatot. Ennek jegyében a tanuló különféle konfliktusokat provokálhat, büntetéseket próbál kiváltani, hogy ezzel könnyítse elszakadását az erős szülőkötődésből. Ez gyakran a tanár elleni negatív indulatok forrása. Általában a család is nehezen tudja kezelni, gyakran ez a viselkedési probléma azért is tolódik át az iskolára, mert a család erősen elfojtja.  

Mindenek előtt legfontosabb a megelőzés. A korszerűen gondolkodó pedagógusnak a „fegyelem – fegyelmezés nélkül” elvet lenne szükséges követni. Ennek szabályai: a tekintély, az elvárások, a nem kívánatos viselkedés megelőzése, és az órai munka hatékony megszervezése. (bővebben 7. pontban) 

 

 

4. Konfliktusok a csoportban 

Olyan légkört kell teremteni, ami indulattalanítja a konfliktust. Nem kell ilyenkor állást foglalni, csak a két fél között kell közvetíteni. Ebben nagyon segít, ha bizalom teli légkört sikerül kialakítani. 

 

Az egy-egy gyerekcsoportban kialakuló konfliktusok tartalma feltétlenül függ az osztály összetételétől. A konfliktusok kirobbanásának esélye nagyban függ a csoport társas légkörétől, közvéleményének minőségétől, az éppen aktuális feszültségi szinttől. A gyerekek szorongásos tünetei, a szünetekben megnyilvánuló agresszió negatív légköri jelenségek. 

 

Alapellentétnek tekinthető a fiúk és lányok szembenállása egymással. (10 év alatti életkorban a két nem képviselői általában elkülönülnek egymástól). Ez többnyire az egymás iránti érdeklődést, kíváncsiságot rejti. Nem véletlen, hogy éppen a legszebb kislányokat rugdossák kékre – lilára a pad alatt a fiúk, hogy a legkedveltebb fiúkat kergetik a leghevesebben az udvaron a lányok.  Ha egy-egy gyerekcsoportban több vezéregyéniség van, számítani lehet ezek versengésére, rivalizálására. Versenyhangulatot szíthatja a jó pontokért, a jó jegyekért, a tanár elismeréséért, a jutalomért, bizonyos kedvezményekért folytatott hajsza. Sokéves tapasztalatom alapján a csoportban a leggyakoribb konfliktusforrások: árulkodás, verekedés, veszekedés, csúfolódás, az alkalmazkodás hiánya. Érdemes megfigyelni, milyen fájdalmas tud lenni egy gyermek számára, ha háttérbe szorítják, csúfolják, elhanyagolják. Nagy bánatot okoz számára, a barát, barátnő elfordulása. A legkülönbözőbb apróbb – nagyobb ügyek miatt támadhat parázs veszekedés: elég egy lelökött radír, egy óvatlan mozdulat pl. egy lökés, és máris kialakul „egy nagy bonyodalom”. 

 

 Furcsának találhatják a többiek azt a társukat, aki másképp beszél, vagy megjelenésében van szokatlan, pl. nagyon sovány, elhízott. Másságnak minősülnek szokatlan viselkedési formák is. A gyerekek, általában a felnőtt mintákat követve, idegenkednek minden szokatlantól, ritkán van olyan, hogy a különbözőséget elfogadnák. Nagyon nehéz helyzetben vannak a fogyatékos gyerekek, sajnálják őket a többiek, de nem tekintik egyenrangú társnak. A mássággal szembeni intolerancia leghagyományosabb áldozatai a roma gyerekek. Gúnyolódás, csúfolódás, megalázás, kiközösítés is gyakori velük szemben. 

 

Gyakorta megesik, hogy félelmeiket, szorongásaikat, vágyaikat „mese köntösbe” öltöztetve beszélik ki magukból a gyerekek. Más esetben saját vágyott énképének akar megfelelni, és ezért hozza működésbe a fantáziáját. A fantázia és a valóság gyakran összemosódik. A fantázia működése olykor a rettegésnek is a forrása lehet. Általában csínján kell bánnunk a gyerekek „hazugságaival”. A vágyak fejeződnek-e ki általuk, szorongás gátolja-e a gyereket abban, hogy az igazat mondja, vagy ilyen módon akar kibújni a felelősség alól, esetleg előnyösebb helyzetbe jutni. 

 

A pedagógus szembekerülhet olyan konfliktusokkal is, amelyek tanítványai iskolán kívüli életét érintik. Kényes helyzet! Mennyire kell beavatkoznom, vagy mi indokolja kívül maradásomat a problémából – ez mindig a konkrét helyzetben dönthető el. Vezérelv: az érintett gyerek fejlesztésének szempontja, a szülőkkel való együttműködés lehetősége, a probléma és az iskolai munka kapcsolódásának mértéke. 

 

A konfliktus a gyerekekkel együttműködve általában megoldható. Ez a legideálisabb megoldás. Alapja: a megértés, együttműködés és egymás tisztelete. Olykor jó eszköz lehet a humor, feszültség oldására a nevetés jótékony hatású lehet. Egy konfliktussal kapcsolatban el kell dönteni, hogy peremkonfliktusról (két gyermek közti vita) van-e szó, vagy központi konfliktusról. Ha peremkonfliktus, akkor ott helyben el lehet rendezni. A központi konfliktus (rendszeres agresszív viselkedés) megoldásához sok esetben a mélyebbre nyúló vizsgálatra van szükség.

 

 A konfliktusok kezelését először indulat- mentesíteni kell! Nyílt közlések az alapvető probléma kiderítésére: Nézzük meg együtt…. Az talán kölcsönösen elfogadható …… Abban nem értünk egyet…. Az én álláspontom… Hogyan tudnánk megoldani…  

 

Néhány jó tanács, ami hatékonyabb konfliktuskezeléshez vezet:  

 

5. Érték és igény konfliktus  

Thomas Gordon szerint: Az érték igénykonfliktus az, hogy ha a másik viselkedése ütközik az értékeimmel, annak rám nézve valójában nincs következménye. (Öltözködési normák, koszos vagy festett köröm, hajviselet, szakáll, ékszer, partnerek megválasztása stb.)  

 

Míg az igény- vagy szükségletkonfliktusokban a másik viselkedése nemcsak érzéseket vált ki belőlünk, de következménye is van ránk nézve. (A tanulónak nincs tornafelszerelése, nem tud részt venni az órán, ebből vita generálódik köztünk.) Fontos különbséget tenni a két típusú konfliktus között. Pedagógusként csak az igénykonfliktussal szükséges foglalkozni.

  

6. „Mediációs” beszélgetések 

Ezek a beszélgetések az oktatási intézményekben nem a konkrét, szabályszerű mediációs „tárgyalást” jelentik. A facilitátor szerepét főként az osztálytanítók, illetve az igazgató töltik be. Szerencsés esetben az iskolapszichológus.  Történik tanár-diák, diák – diák közötti központi konfliktus esetén. 

 

A konfliktuskezelés folyamata 

 

7. Konfliktus megelőzési lehetőségek 

 

1) Insoo Kim Berg (koreai származású, amerikai pszichoterepauta) minden egyes órán kijegyzetelte magának azokat a viselkedéseket, amelyek POZITÍVAK voltak. Tehát arra figyelt mit csináltak jól a gyerekek. Óra végén felolvasta. A tanulók döbbenten hallgatták. Arról is kaptak visszajelzést, hogy amikor felborították a vizes poharat, milyen ügyesen működtek együtt a romok eltakarításában.  Mindezt nagyon objektíven. Nem fűzött kommentárokat észrevételeihez. Nem jegyezte meg, hogy „Legközelebb így kéne viselkedni.” Az eredmény? Három hónap múlva tartós viselkedésbeli változás állt be az osztály életében, lekerült róluk a „problémás” bélyeg. Az önbeteljesítő jóslatok megvalósulása bizonyított tény a gyermekek viselkedés-kialakulásakor.  

 

2) Egy másik hatékony eszköz az osztálytermi légkör átformálására (Göntér Mónika és Závogyán Judit, mediátorok szerint) a „skálázás”. Ez azt jelenti, hogy a tanár arra kéri a gyerekeket, hogy 1-10 közötti skálán ők osztályozzák a viselkedésüket, tanulásukat (0 a nagyon rossz osztály, 10 a kiváló osztály). A tanár ebben nem nyilvánít véleményt. Mivel a módszer központi eleme, hogy feltételezi, minden ember és közösség a legjobb szakértő a saját területén, így az osztály viselkedésének legjobb ismerője nem egy külső tekintély, hanem az osztály maga, amiből az is következik, hogy a gyerekek tudnak a legtöbbet tenni azért, hogy az javuljon. A következő lépésben a pedagógus megkérdezi őket, hogyan nézne ki (például a 6-oshoz képest) a hetes vagy a nyolcas „szint”. Így a gyerekek maguk kezdenek azon ötletelni, hogyan tudnának jobban viselkedni. Az elvárt változás tehát nem külső forrásból lesz kikényszerítve, hanem pozitív kihívásként, a gyerekek motivációjára hatva kezd el kialakulni. Ráadásul, a pedagógus mindezt azzal tetézi, hogy folyamatosan megerősítő észrevételekkel inspirálja a tanulókat, például elmondja, szerinte milyen jeleit látja már a 8-as, 9-es felé történő elmozdulásnak, azaz tovább erősíti a gyerekek önérzetét, magabiztosságát. 

 

3) Ültetés — A magatartási problémás gyereket a terem azon részébe célszerű ültetni, ahol a pedagógus a legtöbbet tartózkodik, amerre a legtöbb kommunikációs jelzést küldi, mert így a gyerek számára könnyebbé válik az óra követése. Ha a gyereket az utolsó padba vagy olyan helyre ültetik, 

ahonnan könnyen ki tud lépni a feladathelyzetből, akkor igen nagy a valószínűsége annak, hogy ezt meg is fogja tenni, és valami más tevékenységgel köti le magát.

 

 4) A figyelem fenntartása — Nagyon fontos, hogy a pedagógus olyan módszereket alkalmazzon az óráján, amelyek az érdeklődés, a figyelem fenntartását szolgálják, mert ezzel is elkerülhető, hogy a gyerek más dolgokkal kösse le magát, és kialakuljanak újabb problémás viselkedések.

 

 5) A gyerek képességeit figyelembe vevő követelmények kialakítása — A viselkedészavar egyik forrása lehet, ha a gyerek nem tudja teljesíteni a követelményeket, akár a szülői ház, akár az iskola által támasztottakat. A sok kudarc hatására a gyerek lemond arról, hogy a tanulásban sikereket érjen el, ezért más tevékenységekben próbál kitűnni. Nagyon fontos, hogy a pedagógus ismerje a gyerek képességeit és lehetőségeit, és ezek alapján alakítsa ki a képességeinek és terhelhetőségének megfelelő követelményeket. Ebben a különböző szakemberek is segíthetnek neki (nevelési tanácsadó). 

 

6) Szabályok kialakítása írásban— A közösen alkotott szabályok a gyerek számára is megadják a kompetencia érzését, segítik az elfogadást. Fontos, hogy a szabályok jól körülhatároltak legyenek, és meg kell határozni a szabályok megszegésének következményeit is. Ez biztonságot jelent a gyerek számára, hisz tisztázza az iskola által elvárt magatartási normákat, és jól kiszámíthatóvá teszi a környezet reakcióját egy-egy viselkedésformára. Természetesen a pedagógusnak is következetesnek kell lennie ebben a folyamatban. 

 

 

7) Együttműködés a családdal — A gyereket tanító pedagógusnak is célszerű megismernie azt a szociokulturális közeget, amelyben a gyerek él. 

 

8) Együttműködés más szakemberekkel — A sikeres nevelés érdekében nagyon fontos, hogy a gyereket tanító pedagógus ne csak a családdal, hanem a gyerekkel foglalkozó más szakemberekkel is kapcsolatot tartson. A pedagógus segítséget kaphat az osztályhelyzetben fellépő problémák megoldásában, de ő is segítheti a szakembereket tapasztalatai és megfigyelései átadásával. 

 

9) Reális énkép kialakítása — A viselkedési problémákkal küzdő gyerekeknek általában igen negatív az énképük, a környezetüktől szinte mindig csak negatív visszajelzéseket kapnak. Igen fontos, hogy a pedagógus olyan feladatokat adjon a gyereknek, amelyekben sikeres lehet, pozitív visszajelzéseket kaphat. Így elhiszi, hogy benne is van jó, és kezdi felismerni, min kellene változatnia, ezzel pedig megnyílik az út a reális énkép kialakulása felé. 

 

Utószó 

A kisokos nem ad megoldást minden, iskolában előforduló konfliktusra. Reményeink szerint mankóként használható bizonyos esetekben. További információk kérése és véleménynyilvánítás az alábbi e-mail címre küldhetők: 

enerika@gmail.com 

 

 

 

Felhasznált és ajánlott irodalom 

- Cserné Adermann Gizella: Önbeteljesítő tanári elvárások, iskolai kudarcok. https://feek.pte.hu/feek/feek/index.php?ulink=650 

- Birloni Szilvia- Sík Eszter: Iskolai konfliktusok, Az alternatív konfliktuskezelés keretrendszerének kialakítása OFI Human Profess Kft. 2013. 

- Győrfi Éva: Konfliktuskezelés szemtől szembe – A resztoratív szemlélet érvényesülésének egy lehetséges módja. Család, Gyermek, Ifjúság, 2002/4. XI. évf. 8–14. 

- Szekszárdi Júlia (2001): A konfliktuskezelés gyakorlata. Új Pedagógiai Szemle, 2001/05 (https://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2001-05taSzekszardi-Konfliktuskezeles [1]) 

- Thomas Gordon: T.E.T, Gordon Kiadó Magyarországi Kft 2003